2006. január 22., vasárnap

Vizsga

Az elmúlt néhány napban megfogalmazódott bennem néhány gondolat az aikido vizsgákkal kapcsolatban. Talán segít tisztába tenni pár dolgot.

Az ember születésétől fogva (sőt, már azelőtt is) fejlődik. Testileg és szellemileg egyaránt. Az élete során számos olyan területre téved, ahol lehetősége van gyakorlásra és ezáltal fejlődésre is. Természetesen a fejlődés iránya és üteme nem állandó, még csak nem is függ közvetlenül össze a gyakorlás intenzitásával. Általánosságban azért elmondhatjuk, hogy az, aki többet gyakorol valamit, az előrébb jut, mint aki kevesebbet. Az ember ösztönös vágya, hogy időnként megmérhesse tudását, fejlődésének ütemét. Ez segíti a múltat értékelni, a jövőt tervezni. Sajnos sokszor segít összezavarodni is.

Az aktuális tudás, illetve a fejlődés mérésének számos módja van, a legtöbbet már gyermekkorban megismerjük. Szerencsés esetben a mérési módszer objektív, pusztán a mérhető, látható tényekre támaszkodik. Előfordulnak azonban olyan képességek, amiknek fejlődését nehéz íly módon mérni. Ez főleg a kreatív területekre vonatkozik, amelyek egyelőre túl komplexek ahhoz, hogy objektív mércét lehessen felállítani. Így külső szemlélők, bírák szubjektív megítélésére kell hagyatkoznunk. Egyes esetekben lehetőség van az objektív tények és szubjektív benyomások egyfajta keverékének használatára a tudás felmérésekor.

A sportban az egyik leggyakrabban használt tudásmérő eszköz a verseny. Egyéni sportokban általában egy külső eszközzel mérhetjük a tudást (óra, mérleg, mérőszalag, stb); ezzel az eszközzel a fejlődés is könnyen mérhető. Vannak olyan sportágak, ahol két ellenfél küzd egymás ellen a megszerzendő célért, pontokért, itt az az objektív mérce, hogy ki tud több ellenfél fölé kerekedni. A fejlődés mértéke egyrészt megállapítható, hogy a tavalyi győztes ellenfelekből kiket sikerült idén legyőzni, másrészt megszámolható, hogy a tavalyi versenyhez képest idén mennyivel több meccset sikerült megnyerni.

Mivel az aikido nem sport, inkább egy oktatási rendszer, ezért a tudás felmérésére egy, az oktatásban is használt eszközt használunk; ez az eszköz a vizsga. Ez a fajta megmérettetés objektív mércék és szubjektív benyomások keveréke. Objektív, hiszen előírás szerint bizonyos - gyakorlással eltöltött - idő után lehetséges csak a vizsgára jelentkezés és van még néhány objektív szempont, ami alapján könnyen megállapítható a jelentkező felkészültsége. Ilyen például az, hogy valaki birtokában van-e azoknak a fizikai képességeknek, amik a vizsga követelményei. Minden fokozatnak feltétele az esések és gurulások egyes formáinak ismerete, ezen kívül ismerni kell a támadások és a végrehajtandó technikák japán neveit és természetesen ezeket végre kell tudni hajtani mindkét szerepkörben. Ugyanígy objektíven megállapítható, hogy a vizsgázó tisztában van-e a fokozatának megfelelő szintű etikett követelményekkel. Egyes fokozatok fölött már tudni kell egyik-másik fegyvert használni, páros és egyéni formagyakorlatokat bemutatni. Az objektív tényezők általában a vizsga feltételeiként jelennek meg és többnyire az edzésvezető felelőssége elbírálni, hogy a jelentkező teljesíti-e őket.

Mik is akkor a szubjektív tényezők a vizsgázók elbírálásakor? A vizsgán kért technikákat az adott fokozatnak megfelelő szinten kell tudni bemutatni. Ahogy halad előre a gyakorló, úgy válik egyre inkább követelménnyé az edzésen gyakorolt alapelvek betartása. A vizsgáztatók a fokozatnak megfelelő szinten figyelik a távolság, a pozíció, a billentés, az időzítés, a pontosság, a kontroll, a folyamatosság, a körkörösség, az összpontosítás, a helyes légzés, a kar-, láb- és testtartás, valamint a kondíció mértékét, illetve meglétét. Ezeket számokkal mérni nem lehetséges, vagy nem érdemes. A legtöbb vizsgáztató az összbenyomásaira hagyatkozik, illetve igyekszik megtalálni a vizsga kiemelkedő pontjait. Főleg magasabb fokozatoknál (3. kyutól) már érdemes a vizsga után megkeresni a vizsgáztatókat, akik el tudják mondani, hogy mit láttak jónak a vizsga során, illetve mely területek igényelnek fejlesztést a következő vizsgáig. Ez segít irányt adni a további gyakorláshoz.

Egy másik szubjektív szempont a gyakorló hozzáállása az aikidohoz. Milyen rendszerességgel vesz részt az edzéseken, kurzusokon, hogyan viselkedik, mennyire van ott fejben is az edzéseken, hogyan bánik társaival, stb. Ennek elbírálása ugyancsak az edzésvezető feladata és ez is feltétele a vizsgára jelentkezésnek.

Nagyon fontos tudni, hogy az aikido vizsga nagyban különbözik a mai közoktatási rendszerben használt vizsgáktól legalább egy szempontból. Egyrészt itt nem kötelező a rendszeres megmérettetés. Aikido vizsgát akkor tesz valaki, ha magában már elérte az adott fokozatot és tudja is tartani. Ez persze azt is jelenti, hogy az adott fokozat megszerzése, azaz a sikeres vizsga után itt nem lehet lazítani, tudván, hogy most már ennél rosszabbak nem leszünk. Itt az adott fokozat követelményeit a fokozat megszerzése után bármikor tudni kell teljesíteni. Nincs olyan mértékű csúcsra járatás, mint az iskolákban, vagy a versenysportokban, ami után jól megérdemelt pihenés és a vizsgaanyag felejtése következik. Az aikido budo, harcművészet, ami folyamatos készültséget követel. Ha az adott szintet nem tudod folyamatosan tartani, akkor inkább ne is jelentkezz a vizsgára!

Békési Péter