2007. október 15., hétfő

Pietro képek

Felkerültek a hétvégén készült képek az albumba. Én szokás szerint jól éreztem magam és kellemesen elfáradtam az edzéseken.

IMG_6112

"Érdekes módon" a hangsúly most is a partner centrumának kontrollálásán és a lehetőségek keresésén volt az előre kigondolt megoldások erőltetése helyett. Pont, mint a Günther kurzuson.

Mindig alkalmazkodni kell a partnerhez és az adott szituációhoz, sohasem egy adott formát kell követni. Persze, ez a kezdeteknél nehéz és főleg ott szükség van az alapgyakorlatokra, de mindig fejben kell tartani, hogy ezek nem az alkalmazandó technikák, hanem gyakorlatok, amik segítenek a szituáció tanulmányozásában, a szabadság megőrzésében. A realitás a legtöbb esetben sokkal drasztikusabb megoldásokat követel, az aikido oktatási rendszere viszont ebből az irányból közelíti meg a valóságot.

Ez egyébként sokaknak láthatóan gondot okoz, de ilyenkor általában azt kérem, gondoljatok a fegyveres gyakorlásra, ahol soha senki nem kéri számon a másikon, hogy miért úgy fejezi be a gyakorlatot, hogy ő még nem esett ketté. Pusztakezes gyakorlásnál ugyanúgy lehet maradandó sérülést okozni puszta óvatlanságból, csak ezt nehezebb elhinni. Talán épp ettől veszélyesebb.

Képek a Flickr-en