2008. december 17., szerda

Otthoni gyakorlás

Többször felmerült már edzésen, vagy edzéseken kívüli beszélgetések során az otthoni gyakorlás kérdése. Tudok róla, hogy többen azért nem gyakorolnak otthon, mert attól félnek, hogy rossz mozdulatokat rögzítenek, amiket később nehéz lesz javítani. Mások pedig szimplán lusták otthon gyakorolni és azt képzelik, hogy heti egy-két edzés alatt megtanítják nekik, amire szükségük van.

A budo gyakorlása a mérhetetlen számú ismétlés eszközével történik, és szükség van a rendszeres próbára, illetve az oktató tanácsaira is. De ez nem jelent állandó felügyeletet. Olyan ez, mint csukott szemmel járni az úton. Eleinte eltévedsz és nekisétálsz a szegélynek, ott kinyitod a szemed, újra irányba állsz, becsukod a szemed és mész tovább. Aztán egyre kevesebbszer mész a szegélynek, egyre biztosabban érzed az irányt és ha mégis kisodródsz, már ki sem kell nyitnod a szemedet. Ez a fejlődés, illetve így tanul az ember magától tanulni.

Heti 1-2 edzésen ismételgetni és otthon semmit nem csinálni lassabb fejlődést eredményez, mint 1-2 edzésre eljárni és otthon is ismételgetni az alapmozdulatokat.
Persze az ideális az lenne, ha heti 4-7 alkalommal tudnál felügyelet mellett, képzett partnerrel gyakorolni, de ez ma nagyon keveseknek adatik meg.
Az is igaz, hogy edzésre nem járni, csak otthon ismételgetni olyan, mintha nem lenne az útnak szegélye, így nincs ami időben figyelmeztetne, hogy rossz irányba tartasz.

Ha eddig nem volt szokásod, azt javaslom, hogy konkrét technikákat még ne gyakorolj egyedül, de az edzések első részében lévő aiki taiso gyakorlatok közül többet is érdemes elővenni otthon.
Ilyen pl. az evezős gyakorlat, a körzések összefogott kézzel, a hajlítások, nyújtások, a tekubi undo, a lépések, a leülés és felállás, a gurulások, a vágások, ütések, oldalváltások, kamai-ok és nagyon fontosak a légzőgyakorlatok is. Otthon tudsz használni tükröt is, ami nagyon sokat segít a tartáshibák javításában és remek visszacsatolást ad a testérzet és a valóság kapcsolatáról.
Ha az aiki taiso már kevés, akkor lassan végrehajtva, elsősorban a légzésre és a tartásra koncentrálva lehet akár a technikákat is gyakorolni pár nélkül, toriként és ukeként is. Ilyenkor szükség van a képzelőerődre és arra a képességedre, hogy kitaláld, mi miért történik a végrehajtás közben. Ez remekül javítja a tartást és a stabilitást, no meg a mozgásod is sokkal tudatosabb lesz.
Aztán az otthon begyakorolt mozdulatokat elhozod edzésre és kipróbálod a partnereken, csiszolsz rajtuk a reakcióik segítségével és persze én is szólok, ha félremenne valami. Így nem tanítani fognak, hanem te magad tanulsz. Mint egy felnőtt.

Fontos, hogy az aikido gyakorlás közben nem mozdulatokat rögzítünk be, hanem megtanuljuk tudatosan és tudattalanul is uralni a testünket, környezetünket. Így bármikor képes lehetsz arra, hogy az adott helyzethez alkalmazd a mozdulataidat és ne egy berögzült sablont próbálj elsütni egy nem odavaló helyzetben. Tehát ne rögzíts semmilyen mozdulatot, hanem gyakorolj és közben tudd, hogy mikor mi történik és legyél képes a legapróbb változtatásokra is szükség esetén.

Ne félj hibázni, elrontani valamit, de mindig tanulj a hibákból. A korlátokat csak úgy lehet tágítani, ha néha nekimegyünk és odébb lökjük őket. Túl nagy lendület nem kell, átesni nem jó rajtuk, de örökké biztonságosan belül maradva nincs fejlődés és csak szűkülnek a korlátok, ahogy a kor előrehaladtával gyengülnek a fizikai képességek.

Békési Péter

2008. december 15., hétfő

Kyu vizsga eredmények + Téli szünet

A szombati kyu vizsgán klubunk három tagja sikeres vizsgát tett a HBSE klubvezetőiből álló bizottság előtt. A vizsgázók nevei és új fokozatuk:

  • Deák Zsolt (4. kyu)
  • Burján Levente (5. kyu)
  • Forster Péter (5. kyu)

Gratulálunk a vizsgázóknak!

A téli szünet miatt az iskola december 22-től év végéig zárva tart.
Ez alatt az idő alatt a dojoban nincs edzés. Az utolsó foglalkozás december 18-án, csütörtökön lesz ebben az évben.

A szünet utáni első edzés január 6-án (kedd) 17:30-kor kezdődik.

Kellemes Ünnepeket Mindenkinek!

2008. december 10., szerda

Tamura 2009 kiírás

Megérkezett a kiírás Tamura sensei 2009. februári budapesti kurzusáról.

Ha esetleg valaki nem tudná, klubunk és egyesületünk aikido szakosztálya a magyarországi Tamura vonalat képviseli. Nobuyoshi Tamura shihan O-Sensei egyik közvetlen tanítványa volt, évtizedek óta Európában, Franciaországban él és neveli az európai aikido oktatók egy részét. Egyesületünk összes instruktora nála szerezte a danfokozatait.

Az utóbbi időben sajnos egyre ritkábban tudjuk vendégül látni őt, így kihagyni ezt az alkalmat hatalmas hiba lenne és utólag örök életedre bánnád. Ha azt gondolod, túl kezdő vagy, akkor elárulom, hogy amikor én kezdtem aikidozni, az első hétvégi kurzus, amin részt vettem, Tamura sensei budapesti kurzusa volt és kb. 4 hónapnyi gyakorlás után vettem részt rajta, a teljes BME kezdő csoporttal együtt. Egy kezdő egy ilyen edzésen annyit tud fejlődni, mint a saját klubjában 3-4 hónap alatt. Élőben látni O-Sensei egyik utolsó élő tanítványát, dolgozni vele (mert odajön ám hozzád is), tanulni tőle leírhatatlan élmény. És akkor még nem is beszéltem arról az érzésről, hogy milyen látni többszáz aikido gyakorlót együtt edzeni, milyen az ország legjobb instruktoraival párban gyakorolni.

Ha teheted, gyere el és nézd meg a szombati és vasárnapi edzések után szervezett danvizsgákat is. Egyesületünk több tagja is részt vesz rajtuk. Biztosan örülnek majd annak, ha együtt szorítunk nekik a tatami mellett.

Ki ne hagyd!

Kiírás - Tamura senseiről magyarul - Angolul a Wikipedián - Videó

2008. december 3., szerda

Kyu vizsga kiírás

Megérkezett a jövő hétvégi kyu vizsgával egybekötött HBSE aikido kurzus kiírása. A szombati edzések és a vizsga után 2 órától készüljetek egy családias pizza partira és az azt követő kosarazásra a helyszínen. Ha van, hozzátok a gyerkőcöket is nyugodtan, mert erre az időre szabad számukra a tatami egy kis zsibbasztó rohangászás erejéig.

A kiírás letölthető a HBSE honlapjáról

2008. november 5., szerda

Kyu felkészítő és egyéb programok

Ugye senki nem felejtette el, hogy pénteken kyu vizsga felkészítő foglalkozás lesz a Kinizsi utcában?

Aki decemberben szeretne vizsgázni, annak feltétlenül ott a helye, de ha már rendelkezel kyu fokozattal, akkor is sokat tudsz segíteni a felkészülőknek és a felkészítőknek is.

A hónapban még két (igazából három) egyéb program lesz, mégpedig ugyanazon a hétvégén. Az egyik a minden évben általunk rendezett Várszegi Rudolf kurzus. Ez 28-29-én lesz, összesen három edzés. Ebből kettő csak hakamásoknak (tessék hajtani, hogy ne maradj ki a jóból) és ezen kurzus keretei között lesz a második kyu felkészítő is. A másik program a MAKSZ által ugyancsak évente megrendezett nyílt nap. Ez az aTeremben lesz 30-án 9 órától. Az edzések ingyenesek és a MAKSZ legmagasabb fokozatú instruktorai tartják majd. Ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

A pontos időpontok szokás szerint a naptárban.

2008. október 19., vasárnap

Október 23. és őszi szünet

Jövő héten lesz pár munkaszüneti nap, illetve tanítási szünet, ami pont keddre, vagy csütörtökre esik. Ezeken a napokon a Bazilikánál nincs edzés. Lássuk őket sorban:

  • Október 23-án, csütörtökön munkaszüneti nap van, sehol sincs edzés.
  • Október 28-án, kedden és 30-án, csütörtökön őszi szünet van, edzés a Kannagara dojoban lesz.

Köszönöm, a megértést.

A szüneteket bevezettem a naptárba is.

2008. szeptember 8., hétfő

Szombaton hakamás találkozó

A hétvégén kaptam a hírt, hogy most szombaton az UTE Megyeri úti judo termében hakamás találkozó lesz.

Három órányi edzéslehetőség a régi nyílt napos rendszerben, ingyen. A kiírás szerint az oktatók mind csupa 5. és 4. danos instruktorok, biztos jó móka lesz. A kezdők kedvéért: a hakama a haladó szint egyik jelölése.

Kiírás PDF-ben

2008. szeptember 1., hétfő

Sok Boldogságot!

A hétvégén örömteli eseménynek voltunk tanúi. Két aikidos társunk, egyikük klubunk tagja úgy döntött, hogy Isten és Ember előtt hűséget fogadnak egymásnak. Külön öröm, hogy ezen eseményen mi is részt vehettünk.

Éljen az ifjú pár!

Fotók a Flickr-en

2008. augusztus 25., hétfő

Kezdünk

Most már biztosnak látszik: az idény első edzése szeptember 2-án, kedden, 17:30-kor kezdődik.

Remélem, mindenki jól töltötte a nyarat és kipihenten, mozgásra éhesen érkezik vissza a dojoba. Természetesen a tagfelvétel továbbra is folyamatos, így ha van ismerősötök, aki korábban említette, hogy kipróbálná az aikidot, szólj neki, hogy itt a nagy lehetőség.

Dojo info, Tagfelvétel

2008. augusztus 11., hétfő

Tiszamogyorós - képek

Lassan már itt a szeptember és az edzéskezdés. Remélem, mindenki jól nyaral, de hozzám hasonlóan már várja, hogy újra tatamira léphessen. Azoknak, akik így éreznek, feltettem pár képet a nyári táborunkról. Kattints a képre, hogy a vetítés elinduljon.

Ha esetleg neked is vannak képeid a táborról és elérhetők a weben, szívesen feltennék ide egy linket.

Tiszamogyorósi képek

2008. július 3., csütörtök

Tiszamogyorós - leutazás

Mivel lassan közeledik a tábor, némi szervezési információ. A leutazást kocsival, nagyjából együtt terveztük.

Indulás

Július 24. csütörtök, reggel 7 óra - próbáljatok meg pontosak lenni!

Helyszín

Műegyetem rakpart, az egyetem központi épülete előtt (autóval jelenleg csak a Petőfi híd felől közelíthető meg, szerintem ez addig már nem változik!)

Cél

Tiszamogyorós, Főnix Camping

Előzetesen úgy tűnik lesz elegendő autó, aki átül valahová, az autóját akár ott is hagyhatja, a parkolás ingyenes.

Ha időben elindulunk 10-fél11 körül odaérünk, lesz egy bemelegítő edzés ebéd előtt, majd egy másik délután, ha már lement az ebéd.

Péntektől vasárnapig az edzések szokás szerint a délelőtti időszakban lesznek 9-től fél1-ig kis szünettel.

Vasárnap még lesz ebédünk, hazaindulás délután.

Legyetek szívesek mindenképpen visszajelezni!

  • Egyrészt, hogy megkaptátok ezt az információt.
  • Másrészt ki az aki kocsival jön, és hány ember tud még beülni hozzá.
  • Ha valaki esetleg más időpontban jön le.
  • Kér-e valaki vegetáriánus kaját.

Üdvözlettel:

Rékai Gábor, főszervező

2008. június 16., hétfő

Kyu vizsga - Büszke vagyok

Örömmel jelenthetem, hogy a múlt pénteki kyu vizsga eredményeképp új hakamásokkal gazdagodott a klub és alsóbb fokozatokban is történt előrelépés.

Következzenek a sikeres vizsgázók nevei, új fokozatukkal:

  • Grant Shipway, 2. kyu
  • Miczán László, 2. kyu
  • Sümeghy Éva, 3. kyu
  • Torma Péter, 3. kyu
  • Tisza Dávid, 4. kyu
  • Deák Zsolt, 5. kyu
  • Ács Bence, 6. kyu
  • Forster Péter, 6. kyu

Gratulálunk a vizsgázóknak!

A vizsgáról Kelényi Atti készített pár fotót. Ezeket az alábbi képre kattintva tekinthetitek meg:

Minden vizsgán benne van a pakliban, hogy valaki nem kapja meg az új fokozatot. Minél magasabb a fokozat, annál nagyobb erre az esély. Sikertelen vizsga esetén viszont nem szabad elkeseredni. A munka nem volt emiatt elvesztegetett idő. A tanuló így is fejlődött, csak esetleg nem abban az ütemben, vagy mértékben, mint ami elegendő lett volna az adott fokozathoz. A régi fokozat ettől még megvan, sőt bizonyára ennél több is. Az is előfordul, hogy valaki épp rossz passzban van, vagy rossz napja volt, ilyenkor nem úgy teljesít, ahogy azt máskor tenné.

Az aikido viszont budo, azaz harcművészet. Itt gyakorláskor mindig azt kell szem előtt tartani, hogy az elért tudást bármikor meg tudd mutatni, tudd használni - úgy a tatamin, mint azon kívül. Van rá lehetőség, de nincs értelme a versenysportokban jól ismert csúcsra járatásnak. Ott ez külön tudományággá fejlődött, precíziós, érzékeny műszereket képeznek, amik adott körülmények között, adott időpontban tudnak nagy teljesítményt hozni. Itt soha nem tudhatod, hogy mikor lesz a megmérettetés, így mindig készen kell állnod. Nem időzített csúcsteljesítményre, hanem általános, bármikor alkalmazható tudás megszerzésére van szükség. És ezt a tudást kell nap, mint nap fejlesztened, aztán egy-egy vizsga alkalmával bemutatnod. Ott eldöntik, hogy ez a tudás megfelel-e az adott fokozat követelményeinek, látják-e a fejlődést a vizsgázóban és ez alapján döntenek.

Tamura sensei is megírta az aikido átadásáról írt könyvében, hogy nagyon sok esetben fordul elő, hogy egy vizsgázó nem kapja meg a következő fokozatot, pedig látszólag jobban teljesített, mint egy másik, aki viszont megszerezte. Az, aki gyenge teljesítménye ellenére megkapta a fokozatot, általában azért vizsgázott le, mert a bizottság biztos benne, hogy tovább már nem fog fejlődni az illető, nem érdemes visszahívni később. Arról viszont, aki nem kapta meg, sokszor az a véleménye a bizottságnak, hogy ennél sokkal többet is tud, esetleg fiatal kora miatt könnyebben adnak neki időt, hogy legközelebb jobbat mutasson.

Persze lehet, hogy a helyzet sokkal egyszerűbb ennél és aki nem kapta meg, az nem volt elég jó, míg aki megkapta, az viszont igen. Ezt mindenkinek magában kell elrendeznie, illetve kérheti a bizottság tanácsát, hogy miben kell változnia ahhoz, hogy legközelebb jobban teljesítsen.

Vizsga fotók a Flickr-en

2008. június 12., csütörtök

Linz - danvizsga

Az elmúlt hétvégi Tamura kurzus keretein belül rendezett danvizsgán egyesületünk két oszlopos tagja is sikeres danvizsgát tett yondan fokozatra.

Név szerint:

  • Megyesi Gábor
  • Rékai Gábor

Gratulálunk a vizsgázóknak!

A hivatalos bejelentés után egy kis kiegészítés a részemről:
Személy szerint nagyon sokat köszönhetek mindkét Gábornak. Mindketten a BME-re jártak, amikor csatlakoztam a klubhoz. Kisgábor vezette azt a kezdő csoportot, ahol gyakorolni kezdtem, de madjoe is gyakran megjelent ott, majd később is sokat edzettünk együtt. Mindkettejüktől sokat tanultam akár úgy, hogy részt vettem az edzéseiken, akár úgy, hogy együtt edzettem velük és ők szerettették meg velem a hétvégi kurzusokat is. Együtt utaztunk, együtt tanultunk új dolgokat és együtt mulattunk a banketteken. Velük csináltam életem első bemutatóit is, még 3-2. kyusként. Mindketten egész más testalkatúak, mint én vagyok és egymástól is különböznek, mégis remélem, hogy mindkettejükből látszik valami az én aikidomban is.
Miért is különleges a 4. dan fokozat? Szervezetünkben a 4. dan az utolsó olyan fokozat, amit "szokványos" vizsgával lehet megszerezni, azaz nagyjábol ugyanúgy, ahogy a kyu vizsgák is zajlanak. Ezen túl már egyéb erősségeket használva kell bizonyítani az alkalmasságot a következő fokozatra, nem elég technikák bemutatása egy bizottság előtt. Egyre inkább előtérbe kerül az, hogy kinek milyen a jelleme, milyenek a tanítási, átadási képességei, hogyan képes egy közösséget összetartani és fejlődésüket biztosítani, mindezt persze azon technikai tudáson felül, amit már eddig is bizonyított. A 4. dan tehát kemény vízválasztó, innentől - ezen felül - számít valaki igazi aikido instruktornak.

IMG_8072

Még egyszer, őszintén gratulálok mindkettejüknek és sok sikert kívánok a további munkájukban!

Békési Péter

2008. június 11., szerda

Nyári szünet

Ahogy tegnap említettem, a nyári szünet alatt az iskola zárva tart, az utolsó edzésünk a Bazilikánál június 12-én, csütörtökön lesz. A hónap hátralevő részében a Margitszigeten fogunk eszközös edzéseket tartani és a 28-i zánkai bemutatóra is ott készülünk. Ezt úgy oldjuk meg, hogy kedden és csütörtökön is 18:15 órakor találkozunk a szökőkútnál a sziget déli oldalán és innen együtt sétálunk át az edzés helyszínére. Formaruhára nem lesz szükség, az eszközökön kívül csak vmi kényelmeset hozz magaddal, amiben azért le tudsz térdelni.
Öltöző a bokrok között, esőben nem edzünk. :)

A nyár további részében ott lesz egyrészt a Kigarukai a XIII. kerületben, másrészt ha van rá jelentkező és én sem nyaralok épp, a margiszigeti fegyveres edzések is megoldhatók. Csak a szokásos módon jelezzétek az igényt.

Kellemes nyarat kívánok mindenkinek!

2008. június 5., csütörtök

Kyu vizsga időpont

Úgy látszik, ez az év a változások éve a HBSE történetében.

Legutóbb arról adtam hírt, hogy a nyári tábor rövidebb lesz, most pedig azt kell bejelentenem, hogy sok éve először a tanévzáró (nyári) kyu vizsga nem egy hétvégi kurzus keretei között kerül megrendezésre.

Biztosan tudnék okokat felsorolni, meg hegyibeszédet tartani, de kb. annyit érne, mint ha edzésen másfél órát beszélnék arról, hogy hogyan kell egy technikát végrehajtani és alig hagynék gyakorlási időt, ahol magad fedezhetetd fel, hogy mitől lesz jó és mitől romolhat el a végrehajtás.

A lényeg, hogy a kyu vizsga időpontja: június 13. (péntek) 18:00-21:00. A helyszín pedig a Kinizsi utcai Kannagara dojo.

Kokoro Naptár

2008. május 28., szerda

Tiszamogyorós - programváltozás

Ahogy az a tegnapi edzésen is kihírdettem, most már biztos, hogy az eddigi érdeklődésre való tekintettel a Tiszamogyorósra tervezett kurzus rövidebb lesz.

Az új kiírás szerint a program két nappal lesz rövidebb, azaz 24-én (csütörtök) reggel kezdődik és 27-én (vasárnap) fejeződik be. A kiírást módosítottuk, ez már az új időpontot és természetesem az alacsonyabb árat is tartalmazza.

Azt kérném, hogy akár csak a hétvégére, akár az egész programra jelentkeztél, a 10 ezer forintos előleget keddre hozd magaddal, ha eddig még nem tetted volna meg és június közepéig rendezd a teljes tábor díját is.

Tiszamogyorós kiírás

2008. május 21., szerda

Günther kurzus - esti program

Felmerült egy ötlet, hogy mi lenne, ha a szombat esti billiárd helyett inkább ellátogatnánk az óbudai Fő téren idén másodszorra megrendezésre kerülő Borfalu rendezvényre?

A belépő ingyenes, 20 borászat és több pálinkakészítő képviseli magát. Lesz zene, tánc, enni és innivaló. Reméljük, az idő is megjavul addigra.

A kurzus szervezése már rábólintott az ötletre. Örülnék neki, ha ez kedvet adna azoknak is, akik a billiárd miatt máshova tervezték a szombat estéjüket. Kíváncsi vagyok, hogy nektek mennyire tetszik az ötlet. Megtennétek, hogy a megjegyzések között visszajeleztek?

II. Borfalu Óbudán

2008. május 9., péntek

Günther kiírás

Megérkezett a kiírás a 23-25-i kyu felkészítővel egybekötött Günther Stéger kurzusra. A kiírás PDF formátumban innen elérhető.

2008. április 18., péntek

Nyári tábor: Tiszamogyorós

Az idei nyári tábor új helyszínen lesz.

Időpont

2008. július 22-27. keddtől vasárnapig. Érkezés kedden ebédre, táborzárás vasárnap délelőtt. Igény és jó idő esetén persze maradhatunk délutánig.

Helyszín

Szállás

Új építésű faházakban, minden ház zuhanyzóval, konyhával
Az edzésre 20x20 méteres tatami lesz a táborban, esetleges rossz idő esetén a közeli sportcsarnokban.

Ellátás

reggeli, ebéd, vacsora

Árak

A teljes ár (szállás faházban, háromszori étkezés, edzés) 25.000 Ft
Sátoros szállással 20.000 Ft.

Összesen 50 helyünk van a faházakban, sátorozni természetesen „korlátlan” létszámban lehet.

Először a teljes táborra jelentkezőkkel töltjük fel a létszámot. Ha ezek után marad még üres hely, akkor lehet jönni csak hétvégére is.

Legyetek szívesek minél hamarabb jelezni nekem a részvételi szándékot, hogy át tudjam küldeni a várható létszámot!

Előlegeket (10e Ft) legkésőbb május 5-ig adjátok le nekem.

Tiszamogyorós a Vendégváró.hu-n, Főnix camping, PDF kiírás

2008. április 7., hétfő

HBSE kurzus és kyu felkészítő szombaton

Péntek óta elérhetőek a hétvégi kyu felkészítővel egybekötött program részletei. Ezek elérhetők a naptárból is, de ide is beteszem, hátha valaki csak ezt az oldalt olvassa:

Program

2008.04.11.
19:00 – 21:00Aikido (dan-tól)Molnár János (4. dan) & Palotás Zoltán (4. dan)
2008.04.12.
10:00 – 11:00Aikido 6-5 kyuKiss Attila (3. dan) & Megyesi Gábor (3. dan)
11:00 – 12:00Aikido 4-3 kyuRékai Gábor (3. dan) & Békési Péter (3. dan)
12:00 – 13:00Aikido 2-1 kyuMakó Ferenc (4. dan) & Kárpáti Gábor (3. dan)
15:00 - 16:30Kyu konzultáció (kyunként, 6 csoportban)
16:45 - 18:45Foci/kosár dojo bajnokság.

Kurzusdíj

2008 Ft

Mielőtt még bárki félreértené a szombat délelőtti programot: Az összes edzés mindenki számára nyitott és mindenkit el is várunk rájuk. A kyu fokozat megjelölések azt mutatják, hogy elsősorban melyik fokozat anyagával foglalkozunk abban az órában. Tehát, ha 3-1 kyus vagy, akkor is lesz keresnivalód az első edzésen.

2008. március 25., kedd

Kiemelt program: Danvizsga

Idén lesz második alkalommal, hogy 1. és 2. dan fokozatra már nem a Tamura kurzus keretein belül, hanem a hazai Tamura szervezet technikai vezetése előtt lehet vizsgázni. Ennek kapcsán szeretném néhány gondolatomat megosztani veletek.

Az aikido egy budo ág és a budo ágak mind hierarchikus rendszerek. Kezdők, haladók, vezető tanítványok, oktatók, mesterek alkotják a közösséget. A tatamin a fokozat egyfajta sorrendet alakít a gyakorlók között, de a fokozat mögött mindig valós tudásnak, tapasztalatnak kell állnia, különben az csak egy cím lesz, érték nélkül.

Soha ne a fokozatát tiszteld valakinek, soha ne helyezz senkit magad fölé csak azért mert az kötelező. Egy jól működő rendszerben a fokozat valóban magasabb szintű tudást képvisel, nem csak munka és izzadság, de a többiek elismerése is növeli az értékét, így a fokozat ismeretében megelőlegezheted a tiszteletet birtokosának. A zárt ajtók mögött, kis közönség előtt megszerzett fokozat sokkal kevesebbet ér, mint amit sokan - edzőtársak, esetleg tanítványok, vagy akár más aikidokák is - látnak. Nem véletlenül van olyan kevés zártkörű aikido vizsga.

A hétköznapi edzések, a hétvégi kurzusok, a nyári edzőtáborok és a vizsgák is mind azért (is) vannak, hogy megismerjétek egymást, tanuljatok egymástól, hogy egészséges és valós kép alakuljon ki bennetek a saját munkátokról és a többiekéről is. Ilyenkor kinyílik a világ, szélesebb körben és messzebbre látsz, mint a dojod kis közösségén belül. Lehetséges, hogy egy mozdulat, amin hónapok óta dolgozol "odahaza" a kurzuson más megvilágítást kap, vagy a vizsgán valaki úgy csinálja, hogy hirtelen beugrik: "Már értem!".

A kurzusokon találkozva, együtt gyakorolva szép barátságok születnek a tatamin. Edzés közben, vagy a vizsgáját figyelve sokkal őszintébb képet kaphatsz valakiről. Ezáltal fejlődik az emberismereted és tudod, hogy kiben mit lehet és mit kell tisztelned.

Azt tanácsolom, ha van rá lehetőséged, gyere el te is vasárnap 09:00-re az UTE Megyeri úti judotermébe és nézd végig a danvizsgákat. Neked hasznos lesz, mert látod, hogy mire készülj, ha eljön a te időd, a vizsgázók pedig hálásak lesznek, mert értékelik az érdeklődésed és hogy időt szakítasz rájuk.

Danvizsga információk (névsorral) a MAKSZ Tamura tagszervezet hírei között

2008. március 20., csütörtök

A Föld Órája 2008

Az alábbi levelet ma kaptam testvérklubunk, a Misogi Aiki Dojo vezetőjétől:

Sziasztok!
Ismét nem Aikido - de Misogi!
Nevünk ugye megtisztulást jelent, és ehhez nagy mértékben hozzá tudunk járulni azzal, hogy jövő szombaton (márc. 29.) 20.00-21.00 óráig kikapcsoljuk az áramot ott, ahol vagyunk.
Ezzel a Földet jelentősen tehermentesítjük és magunk is tudatosabbá válunk azáltal, hogy végre mi is gondoskodunk arról, aki számos parazita megnyilvánulásunk ellenére gondoskodik rólunk: a Földről. Danvizsga előtt egyébként is ez egy jó ómen!
Ld. az alábbi videót: idén a Föld számos nagyvárosa csatlakozik a Föld Órájához - akárcsak mi :)

Üdv:
Gábor
Misogi Aiki Dojo

"A világon elsőként, 2007. március 31-én Sydneyben több mint 2 millió ember (cégek és háztartások egyaránt) kapcsolta le az áramot egy órára - a Föld Órájára, erőteljes nemzeti és világméretű üzenetet küldve arról, hogy van lehetőség tenni a globális felmelegedés ügyében.

2008. március 29-én este 8 órakor a Föld Órája világméretűvé válik, hiszen világszerte városok és emberek milliói csatlakoznak a programhoz a bolygónkat a legnagyobb mértékben fenyegető kérdésben. Ha szeretnél te is tenni valamit, kérlek, 2008.március 29-én este 8 órakor te is kapcsold le egy órára az áramot. Kérlek, küldd tovább ezt a levelet minél több ismerősödnek, és nézd meg az alábbi web oldalon látható videót, mely a tavalyi Föld Órájáról készült:
http://www.youtube.com/user/Earthhour2008

2008. március 13., csütörtök

Tavaszi szünet

A tavaszi szünet alatt az iskola március 17-től 25-ig zárva tart.
Ez alatt az idő alatt nincs edzés.

A szünet utáni első edzés március 27-én (csütörtök) 18:30-kor kezdődik.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!


Ha valaki mégsem szeretne kiesni a kondiból, testvér dojo-nk, a Kannagara szívesen lát mindenkit a szünet ideje alatt is.

Címük: Bp. IX. ker. Kinizsi utca 1.
Edzésidőpontok: Kedd-Csütörtök-Péntek 18:00-20:00

Kannagara Aiki Dojo

2008. február 12., kedd

Síszünet

Ma értesített az iskola, hogy csütörtökön (február 14-én) nem lesznek nyitva a síszünet miatt.

Már egyeztettem testvérklubunkkal, a Kannagara Aiki Dojoval, akik szívesen látnak bennünket csütörtökön 18:00 órakor kezdődő edzésükre.

A szünet utáni első edzés 19-én, kedden 17:30-kor kezdődik a szokott helyen.

Kannagara Aiki Dojo

2008. január 29., kedd

Tamura sensei videó 1984-ből

Már nagyon régóta vadászom ezt a videót, eddig csak egy egészen kicsi részletet láttam belőle.

YouTube forrás

2008. január 5., szombat

Újév

Boldog Új Évet!

Először is elnézést kérek a csütörtöki edzés elmaradásáért. Bennünket elfelejtettek értesíteni, hogy ez az iskola csak a jövő héten kezdi a félévet. Azóta utánakérdeztem és kedden már biztosan lesz edzés.

Ha valaki ráér jövő szombaton (január 12.) és van kedve és pénze edzeni egy kicsit, látogasson el a Tüzér utcába, ahol Christian Tissier, 7. danos shihan tart egynapos kurzust.

Kiírás