2015. február 23., hétfő

Ellenállni erővel és a központtal

A hétvégi brüsszeli Donovan Waite kurzus alatt játszódott le az alábbi jelenet. Érdemes meghallgatni az előadást, mert fontos dologról szól:



Az elmúlt években sok hasonló jelenetet láttam különféle dojok és oktatók edzésein és magam is sokat gondolkodtam már az Aikido gyakorlás közben az ellenállás mértékével és formájával kapcsolatban.

Az Aikidot sokan sok különböző céllal gyakorolják. Ezek a célok, motivációs tényezők klubonként is sokat változnak, de az is gyakran előfordul, hogy egy adott tanító két tanítványa is másképp áll hozzá a harcművészetekhez, vagy azon belül az Aikidohoz.

Vannak, akiknek ez a keleti filozófiák, vagy az egzotikus japán kultúra fizikai megtestesülése. Van, akinek ez mozgó meditáció. Másoknak ez az egészségmegőrzés egy érdekes módja. Sokan vannak, akik önvédelmi képességeiket akarják fejleszteni, mások pedig harcosokká kívánják edzeni magukat. És olyanok is vannak, akiknek ez egyfajta tánc, vagy sport, ami segít az izmokat és a mozgást fejleszteni. Érdekes módon ezek a célok idővel változnak a gyakorlókban.
Azt gondolom, hogy mindenki megtalálhatja a neki megfelelő oktatót, aki engedi, vagy támogatja azt célt, amiért az illető gyakorolni kezdett, vagy amiért épp gyakorol. Egy képzett oktató tud segíteni akkor is, ha két tanítvány más céllal van ott és emiatt sokszor más formát hajt végre.

Számomra fontos tény, hogy az Aikido harcművészet. Partnerek gyakorolnak egymással, akik eljátszák, hogy egymás ellenfelei. Ami különlegessé teszi a dolgot számomra, hogy a gyakorlás célja, hogy ezt a konfliktust, az ellenségességet már menet közben feloldjuk. Tehát nem pusztán arról van szó, hogy az edzésen jól elpüföljük egymást, aztán együtt elmegyünk sörözni. A technikáknak eleve több szinten kell működniük. A fizikai dobálásokon, rögzítéseken, feszítéseken túl van egy szellemi kapcsolódás is, ami harcként indul és valahol ott kell végződnie, hogy a két ellenfél szándéka és ereje is egyesül és a közös irány természetes velejárója lesz a harmónia, vagy akár a barátság. Ezt sokszor nagyon nehéz megvalósítani, mert nem a barátságot és a harmóniát kell megjátszani az edzéseken, annak valóban ki kell alakulnia, amihez először ellenfélként kell kezdeni és mégis együtt dolgozni, hogy megtaláljuk a közös hangot.

Akik már huzamosabb ideje gyakorolnak, biztosan észrevették, hogy egyesekkel szeretnek párban lenni, másokat meg inkább kerülnek. Persze van, hogy ez szimplán azért történik, mert az egyik "hagyja magát", a másik pedig mindig szemétkedik, de rengeteg esetben szó sincs ilyesmiről. Két partner tud úgy is jót gyakorolni egymással, hogy közben őszintén és teljes erőből támadják egymást és mégis vigyorogva hajolnak meg szerepcserénél, vagy a gyakorlás végén. Valahogy egymásra hangolódnak, megtanulnak alkalmazkodni a másikhoz, nem félteni a másikat és nem félni a másiktól. Mások pedig nem egymást akarják segíteni, de akár még saját maguk sem akarnak tanulni a gyakorlatból, ezért kevés őszinteséggel állnak hozzá a helyzethez.

A fejlődés, a harmónia akkor tud megtörténni, ha valaki nem a kezével fog, nem a karjával áll ellen, nem kőszoborként merevedik meg, amit csak törni lehet, hanem a központjával, vagy a szívével támad és a technikát is nyíltan és tiszta szívvel fogadja. Ha mozgatják, mozog az egész testével. Ha nem félsz attól, hogy mi fog veled történni, akkor őszintén odaadod mindened a másiknak és tisztábban reagálsz arra, ami történik. Ha ő nem fél attól, amit kap, akkor jól fogja felhasználni, ami mindkettőtök számára kellemes lesz. Még egyszer: ez nem azt jelenti, hogy azt kell eljátszanod, hogy gyengébb vagy a másiknál, csak azt, hogy azt az erődet add támadáskor, amiből ő dolgozni tud.
Ha ilyenkor nem sikerül a technika, akkor sokkal könnyebb javítani, hiszen nem azon kell dohogni, hogy a másik nem is támadott rendesen, vagy trükközött végrehajtás közben és így a gyakorlás valódi fejlődésre ad lehetőséget mindkét fél számára.

Neked mi a véleményed erről? Kíváncsian várom a kommenteket.