2017. március 17., péntek

Kéretlen segítség



Szerencsére ma is elég gyakran kerülök olyan helyzetbe, hogy nem én tartom az edzést, hanem résztvevőként együtt gyakorlok a többiekkel, sokszor a saját tanítványaimmal is. Ezen alkalmakkor érdekes szituációk tudnak kialakulni a szerepem változásából fakadóan.

Először is: sok olyan nálam kezdőbb van, aki fél velem gyakorolni. Félnek, hogy észreveszem, ha elrontják a mozdulatot, félnek, hogy nem tudnak megfelelően esni egy haladó technikáiból, vagy félnek, hogy feltartanak, vagy zavarnak és nem gyakorlok velük szívesen. Őszintén csak remélni tudom, hogy a valóságban soha nem adtam okot ezekre a félelmekre. Ha mégis, akkor utólag is elnézést kérek.

A fenti félelmeknek és belső bizonytalanságnak az egyik kifejezési formája, hogy gyakorlás közben megkérdezik, hogy jól csinálják-e, vagy azt, hogy hogy is kell csinálni. Mintha azon az edzésen is én lennék a tanár.

Ez egy nagyon erős csapda számomra is, hisz nehéz ilyenkor megállni, hogy megszólaljak és elkezdjek tanítani. Végtére is ezzel foglalkozok hétköznaponként: az a dolgom, hogy megmutassam hogyan kell, megnézzem, jó-e úgy és javítsak, ha szükséges. Megállni, hogy tanítani kezdjek gyakorlás helyett egy ismert fejlődési lehetőség számomra is és bízom benne, hogy jól haladok vele. Manapság már csak akkor kezdek szavakkal segíteni, ha erre külön felkérést kapok és még akkor is megpróbálom előtte az általam helyes módszert alkalmazni: ukézok neki. Nem blokkolok, ha (szerintem) rossz a technika, nem rángatom a partnert a helyes irányba, de óvatosan megpróbálom a pozíciómmal és reakciómmal rávenni a helyes mozdulatokra, ha meg mégsem azt csinálja, akkor simán csak azt ukézom le, amit csinál. Azaz amikor csak lehetőségem van rá, igyekszem elfelejteni, hogy ki a kezdő és ki a haladó, helyette arra koncentrálni, hogy ki az uke és ki a tori, és őszintén reagálni arra, amit kapok a partnertől.

Japánban a tatamin mindig csak egy tanár tartózkodik. Senki nem javítja a másikat rajta kívül. Nem magyaráznak, nem mutogatnak, nem blokkolnak, még kérdésre is csak edzés után válaszolnak. Ez biztosít lehetőséget a partnernek arra, hogy a saját fejlődésével foglalkozhasson, hogy saját maga találja meg a megoldásokat és így senki ne lopja meg a felfedezés és felismerés örömétől.

Ha valamihez hasonlítanom kell azt az érzést, amit érzek, amikor valaki partnerből tanárrá akar változtatni, akkor ahhoz tudom mérni, amikor valaki partnerből tanárrá akar válni és engem kezd el tanítani, igazítani. Szörnyű érzés az is. Így, vagy úgy, de ilyenkor megáll a komoly gyakorlás és elillan a tanulás lehetőségének nagy része. Elvész a koncentráció, megtörik a mozgás folytonossága, mindketten kiesünk a ritmusból, az uke-dori körforgásból. Nem kell már figyelnem a légzésre, mert úgyis akadozni fogunk, esélyem sincs elfáradni.

Különböző okai vannak annak, hogy valaki önkényesen elkezdi tanítani a partnerét:
  • A leggyakoribb ok a kényszer, hogy elhelyezze magát a hierarchiában, illetve megerősítse az elérni vélt pozícióját.
  • Van olyan, hogy valaki szimplán túl fáradt, vagy túlságosan edzetlen ahhoz, hogy bírja szusszal a folyamatos gyakorlást és inkább ezzel lassít, feláldozva a partner gyakorlási idejét is.
  • És bizony van olyan is, aki őszintén hiszi, hogy szükség van a segítségére. Vagy azért, mert beleragadt a tanár szerepébe, vagy azért, mert ezt szokta meg odahaza is.

A saját felismeréseinknek mindig nagyon örülünk és sokan vagyunk, akik alig várjuk, hogy ezt az örömöt megoszthassuk másokkal is. És sajnos közben elfelejtjük, hogy nem azért volt jó érzés rájönni valamire, mert valaki megmondta nekünk a megoldást, hanem azért mert magunktól jöttünk rá, még akkor is, ha előtte órákon, napokon, heteken, éveken át kínlódtunk vele.

Szóval, ha ezután más tanár edzésén, vagy egy hétvégi kurzuson partnerként kezdünk gyakorolni, ne sértődj meg, ha nem kezdelek el tanítani és nem mutatom meg, mit kellene csinálnod, hanem ehelyett igyekszem csendben koncentrálva gyakorolni veled. Nem akarok semmit eltitkolni, csak nem akarom rabolni sem a te idődet, sem a sajátomat. Hidd el, annak az 5-10 percnek a végén, amit együtt töltünk jobb leszel te is és én is. Szavak, mutogatás, fejcsóválás és blokkolás nélkül is.

Ha valakit érdekel a téma és ért angolul, ezt a kétrészes cikksorozatot ajánlom még a figyelmébe:
http://aikidoofmaine.com/teaching-mat-part-one/
http://aikidoofmaine.com/teaching-on-the-mat-part-two/

Hasznos és örömteli gyakorlást kívánok!