2017. december 19., kedd

2017: Micsoda év!

Épp most futottam át a tavalyi év összefoglalóját, hogy ihletet merítsek az idei évértékeléshez és nagyon elámultam. Sok minden történt akkor is, de idén sikerült túltenni a 2016-os pörgésünkön is.

Rékai Gábor sensei a januári Kangeiko második napján már pörgött

Gyorsan összeszedtem néhány számadatot a közös élményeinkről, hogy lássátok, miről is beszélek.
Idén 12 volt csak a saját (Kokoro szervezésű) rendezvényünk Budapesten: januártól kezdve, november kivételével minden hónapban tartottunk egy Kokoro Találkozót, ahol előre kihirdetett témát boncolgattunk hol az önálló vezetésemmel, hol Rékai Gábor sensei-jel közösen. Külön örülök, hogy alkalomról alkalomra olyan Aikidósok is csatlakoznak hozzánk, akik hétköznap nem velünk edzenek, de hozzánk hasonlóan nyitottak és szeretik aktív gyakorlással bővíteni a tudásukat. Januárban megtartottuk az első Kokoro Kangeiko-t is, ami egy 10 napos téli kihívás volt az év nyitásaként. Természetesen ilyen lesz ezen a télen is.

Csoportkép a Kangeiko 7. napján 

Ehhez jöttek a HBSE rendezvények: 4 budapesti esemény + a 4 fővárosi kyu felkészítő foglalkozás, amin több yudanshánk is részt vett segíteni a felkészülőket.
1-1 napokra lementünk a vidéki HBSE eseményekre is, például a lellei nyári táborba, ami idén sajnos többéves hagyományt bontva Donovan Waite sensei nélkül zajlott le, és Pécsre is eljutottunk 2 fővel képviselve a klubot a Jochen Maier sensei vezette hétvégi szemináriumon. Szövetségi érintettségű eseményként elkísértük Molnár János sensei-t Makóra a második nemzetközi Aikido konferenciára, illetve annak tatamis foglalkozására is, ahol a NASZM Aikidósaival gyakoroltunk egy jót a régi idők emlékére.

Takanori Kuribayashi shihannal a márciusi budapesti rendezvényen
De a tudásszomj a HBSE szervezeten kívülre is elcsábított bennünket. Külsős eseményen idehaza háromszor vettünk részt: Kuribayashi Takanori shihan kurzusán márciusban 3 fővel képviseltünk, voltak tőlünk a Mickael Martin kurzuson is 2 fővel és nyáron Stephane Goffin táborába is leugrott Csilla, ahol nagyon kedvesen fogadták őt. Reméljük, hamarosan viszonozhatjuk a szíves vendéglátást.

Claude Berthiaume shihannal Eindhovenben

Külföldi esemény idén 7 olyan volt, amin rajtam kívül más is részt vett a klubból. Három Claude Berthiaume szemináriumon (Eindhoven, Brüsszel, Kolozsvár) átlag 2-5 fővel vettünk részt, két Donovan Waite kurzusra (Arad, Brüsszel/Eghezée) kísért el tanítvány 3-3 fővel, illetve Londonban is ott volt velem egy (fél) tagunk, ahol Donovan sensei Collins Smith sensei-jel közösen tartott dojo avató szemináriumot. Yamada sensei nyári táborában idén egyedül voltam a klubból, de a brüsszeli szemináriumára már hárman mentünk és most hétvégén találkoztunk Michelle Feilen sensei-jel is Eindhovenben.

Claude Berthiaume shihannal Kolozsváron

A Kokoro csapat várost néz Kolozsváron

Yoshimitsu Yamada shihannal Bernauban

Yoshimitsu Yamada shihannal Brüsszelben

Donovan Waite shihannal és Collins Smith sensei-jel Londonban

Hopp, ez meg micsoda?!

Brüsszelben, Donovan Waite sensei 5 napos tábora előtt

Eghezée-ben, Donovan Waite sensei 5 napos tábora után

Michelle Feilen sensei-jel és Anne Slui-val Eindhovenben
Remélem, nem csak én gondolom, hogy eszméletlen évet zártunk. Pedig van tovább is: a tavaszi kyu vizsgán Csilla megszerezte az 1. kyu fokozatot, a nyári idény előtti HBSE danvizsgán pedig Molnár János sensei előtt három tagunk szerzett új danfokozatot, ami egy ilyen kis klubnak, mint a mienk hatalmas büszkeség.

Csilla megkísérli átvenni az 1. kyus diplomáját februárban

Deák Zsolt (2. dan) és Miczán László (3. dan), miután átvették új diplomáikat
A magam részéről nagyon jól éreztem magam mind a fent felsorolt eseményeken, mind a köztük eltelt időkben a hétköznapi edzéseinken, ahol láthatóan elindult egy komoly fejlődés és sajnálatos, de természetes módon némi önkéntes szelektálódás is. Van, aki tudja és akarja tartani ezt a tempót, amit diktálunk és van, akiknek ez már sok volt és rövidebb-hosszabb időre feladta a gyakorlást, amit nagyon sajnálok.
Nem várom el senkitől és nem is tettem soha kötelezővé a részvételt sem a hétvégi, sem a hétköznapi edzéseken, de igyekszem jó példát mutatva mindenkit arra biztatni, hogy győzze le önmagát, legyen minden nap csak egy kicsit jobb annál, mint amit előző nap tudott felmutatni. Ennél többet soha nem fogok várni, de mindig örülök, ha látom, hogy valaki rászánja magát, hogy elkísérjen. A fejlődésed tempóját te magad diktálod, én csak annyit tehetek, hogy igyekszem nem lemaradni a saját tanítványaim mögött lelkesedésben és agilitásban, hanem egy olyan utat mutatni, amit egy dolgozó, családos, most már évek óta középkorúnak számító ember is tud járni, ha kellőképpen elszánja magát.

Michelle Feilen sensei-jel Eindhovenben
Előrenézve a következő év is ígéretesnek hangzik:
Yamada sensei 2018. május végén öt év után újra Krakkóba látogat, ami a tavalyi bécsi kurzusa után egy magyarnak a második legelérhetőbb közelségbe hozza a Sansuikai és a USAF vezetőjét, O-Sensei egyik legutolsó élő uchideshi-jét. Yamada sensei jövőre látványosan kevesebb alkalommal repül az öreg kontinensre, mindenképp érdemes kihasználni a lehetőséget.
Kuribayashi sensei márciusban újra Budapestre látogat és biztos vagyok benne, hogy lesz még néhány külsős esemény idehaza, ahova érdemes lesz ellátogatni.
A USAF és a Sansuikai is tartogat remek lehetőségeket, februárban Claude Berthiaume és Donovan Waite sensei is a Benelux államokban tart kurzusokat.
Még várom a végleges megerősítést, de januárban az ideihez hasonló időszakban várhatóan ismét lesz 10 napos kihívásunk és a Kokoro Találkozókat is folytatjuk a megszokott rendben.
Ugyancsak a végső simításokat végzem, de egy nagyobb meglepetéssel is készülök a nyár elejére, amit most még nem akarok elkiabálni.

Kívánom nektek, hogy az előttetek álló út mindig érdekesebb legyen, mint amit már bejártatok! Kívánom, hogy nektek is legyen erőtök az álmotok megvalósításán dolgozni! És kívánok nektek legalább olyan jó barátokat, mint akiket én ismertem meg a tatamin.

Legvégül pedig Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok!